Az Ogonovsky Edit nívódíj
Az olasz nyelvi verseny (ma már Festival d’Italiano) szervezése évtizedeken át Ogonovsky Edit nevéhez fűződött. Az ő egykori kollégái kezdeményezték, hogy legendás olasztanára emlékére a Szent László Gimnázium díjat hozzon létre azzal a céllal, hogy ne csak a kiválóan teljesítő, tehetséges és sikeres diákok részesüljenek elismerésben, hanem az őket lelkiismeretesen tanító, jól felkészült és elhivatott olasztanárok (valamint tantárgyat olasz nyelven tanító tanárok) is. Így Ogonovsky Edit neve fennmarad, munkáját, elveit és felfogását megismerhetik azok a középiskolai olasz nyelvtanárok is, akiknek nem volt lehetőségük személyesen ismerni őt.
Az eddigi díjazottak (kattintásra nyílik).
Az Ogonovsky Edit nívódíjra két kategóriában lehet jelölni:
- Életmű Díj
- Fiatal Tehetség Díj
Pályázási feltételek:
- Életmű Díj: min. 20-25 éves középiskolai tanítási gyakorlat
- Fiatal Tehetség Díj: középiskolai tanítási gyakorlat, max. 35 év életkor
A díjra érdemes olaszos kollégát a pályázati adatlap kitöltésével kollégái, igazgatója, munkatársai, pályatársai jelölhetik. Az ajánló kérjen fel még két másik támogatót, akik véleményükkel megerősítik az ajánlást. Az ajánlásban részletesen térjenek ki arra, hogy a tanár mit tett az olasz nyelv sikeres oktatásáért:
- milyen általános eredménnyel, milyen pedagógiai-szakmai színvonalon tanít,
- iskolájában és környezetében mit tett az olasz nyelv és kultúra elfogadtatásáért és eredményes tanításáért,
- jelentek-e meg szakmai publikációi, részt vett-e szakmai kísérletekben,
- tanítványai sikeresen szerepeltek-e szaktárgyi versenyeken, megmérettetéseken.
Az ajánlásokat a Szent László Gimnázium címére vagy e-mail-ben a díjat gondozó alapítvány képviselője, Sárkány Péter, ill. Müller Ágnes igazgatóhelyettes részére kell eljuttatni minden év február 15-ig:
1102 Kőrösi Csoma Sándor út 28-34.
sarkany.peter@szlgbp.hu muller.agnes@szlgbp.hu
A díjak odaítélésének feltétele, hogy az adott kategóriába legalább három pályázat érkezzen. A pályázatokat független bizottság értékeli.
Díjak: egy emlékplakett és egy műalkotás (festmény, szobor)
A díjak átadására minden évben a Festival d’Italiano díjátadó ünnepségén kerül sor.
A pályázati űrlap szerkeszthető formátumban itt található.